Tanítók Háza - volt Hunyadi Kollégium

Berauer  József  képezdei  tanár  javasolta,  hogy  a  kalocsai  tanítóképzőben  tanuló főegyházmegyei  tanítógyerekek  számára  a  millennium  évében  építsenek  kollégiumot.  A Kalocsavidéki  rk.  Tanítóegylet  1894.  ápr.  12-én  felhívást  intézett  a  főegyházmegye tanítóihoz, hogy a Kalocsán felépítendő kollégium, a Tanítók Háza javára adakozzanak.

hunyadikoleszAz összegyűlt adományokból, melyek közül Császka György érsek (1891-1904) közel 100 ezer forintos (telek, pénz, építési anyag) adománya kiemelkedik, 1896 őszén megkezdődött az építkezés a Kossuth Lajos utca és a Tyúkmajor (ma Mócsy János) utca sarkán lévő telken. Az elkészült épületet (kisebb volt a jelenleginél) 1897. jún. 30-án avatták fel, az első 50 képzős diák lakója számára pedig szept. 1-én nyílt meg. A Tanítók Háza első igazgatója Berauer József lett. Később az intézetben gimnáziumi és polgári iskolai diákok is kaptak kollégiumi ellátást.  1905/6-ban  Mayer  Béla  (1838-1913)  püspök  25  ezer  koronás  adományából kibővítették az épületet. A jobb oldali szárny felépülésével 100-ra emelkedett a férőhelyek száma. Az  iskolák  államosítása  után,  1950-ben  középiskolás  diákotthonná  szervezték  az intézményt. 1951. szept. 1-én Szvétek Sándor tanárt nevezték ki igazgatónak. 1959-ben a diákotthont  középiskolai  kollégiummá  minősítették,  és  engedélyezték  a  Hunyadi  János Középiskolai Fiúkollégium név viselését. A névadó Hunyadi János szobrának ünnepélyes felavatására 1961. jún. 4-én került sor.

Részletes leírás letölthető ITT!

logo
Tel.:+36/30-5008498
Kalocsa és Térsége Hírnevéért Vendégváró Egyesület

LÉPJEN KAPCSOLATBA VELÜNK

Email