Viski Károly Múzeum épülete

A múzeum jelenlegi épülete Haynald Lajos érseksége idején épült. Ekkor került sor a jezsuita gimnázium bővítésére, s az akkori elemi fiúiskola kiváltására, mely a tervezett bővítmény helyén állt, s az építkezések megindulása idején lebontásra került. 

viski karoly muzeumA régi épületért cserébe az érsek felépítette a Fő utca túlsó oldalán az új római katolikus belvárosi elemi fiúiskolát, amelyet 1885. szeptemberében adtak át. Az épület romantikus stílusban épült. 1860-tól a lányok oktatását a Kunszt érsek által Kalocsára telepített Miasszonyunkról nevezett Szegény Kalocsai Iskolanővérek Társulata vette át. A belvárosi elemi iskolában folyt a fiúk oktatása. Öt tanteremben, 5 tanítóval, 6 fiúosztály működött és tanítói lakás is helyet kapott az épületben. Az államosítás után tovább működött itt az iskola, később a Művelődési Otthon is itt kezdte meg működését.

A Városi és a Megyei Tanács 1970-ben határozta el a kalocsai néprajzi-helytörténeti gyűjtemény önálló tájmúzeummá fejlesztését. 1970. november 1-én a Belvárosi Iskola épületét múzeumi célokra adták át. Az iskola 1971 májusában költözött el, csak ezután rendezhették meg az első állandó kiállítást. 1977 februárjában a Városi Tanács átadta az épület földszinti helyiségeit és egész telkét, így végleg múzeumi tulajdonná vált az ingatlan.

Részletes leírás letölthető ITT!

logo
Tel.:+36/30-5008498
Kalocsa és Térsége Hírnevéért Vendégváró Egyesület

LÉPJEN KAPCSOLATBA VELÜNK

Email